Érdekes és hasznos videót találtok a videótanáron a személynevek helyesírásáról. De hogyan is alakultak ki itthon például a vezetéknevek?
Kezdetben az egyező keresztnévvel rendelkező emberek megkülönböztetésére jelentek meg a vezetéknevek, elsősorban az illető mesterségére (szabó, bodnár, kovács), termetére (kis, nagy)...
...vagy valamilyen jellemző tulajdonságára utalva (bátor, vitéz). Az így szerzett vezetéknév általában nem öröklődött, ám a felmenőkre utaltak egy személy megnevezésével, például a Vitéz Gyula, István fia formulával, így egy idő után az egész családra jellemzővé vált az adott ragadványnév.
A kora középkorban, nagyjából a 14. századik volt elterjedt a de genere (származása szerint) megkülönböztetés, az emberek felmenőire vagy születési helyére utalva. Például de genere János=János fia, amiből később a de szócska maradt fent: de Somogy=Somogyi. Ez a latin eredetű formula egész Európában elterjedt volt, Leonardo da Vinci neve például azt jelezte, hogy a kis Leonardo a Vinci nevű város környékén lévő faluban született – Anduanban.
A finnugor nyelvekre jellemző tulajdonság alapján, mely szerint a jelző megelőzi az alanyt, nálunk elöl szerepel a vezetéknév, szemben a világszerte sokkal elterjedtebb fordított formával. Ez rajtunk kívül csupán néhány ázsiai országra jellemző, így Japánra, Kínára, Koreára vagy Vietnámra.
Aztán történelmünk folyamán kialakultak a mindenféle nyakatekert helyesírási tudnivalókkal rendelkező nemesi családnevek és idegen eredetű nevek, amik sokszor megkeserítik a tanulók életét (Batthyány, Weöres, Dessewffy stb.). Még szerencse, hogy erre is van oktatóvideó:
