A mediterrán területek életközösségeivel foglalkozik egyik legfrissebb videónk. A térségnek a történelem során is nagy jelentősége volt.
Medi=közép, köztes; terra=föld. Bár távolabbi kontinenseken is találunk mediterrán éghajlatú és élővilágú területeket, klasszikus értelemben véve a Földközi-tenger partvidékét...
...tekintjük a Mediterrániumnak. Manapság turisták milliói keresik fel a térséget, amelynek kedvező, kellemes éghajlata a történelem során is meghatározóvá tette. Az egyiptomi, a hellászi és a római kultúra virágzása is ehhez a térséghez kötődik.
Érdekes azonban, hogy kialakulása során, jóval az ember megjelenése előtti időkben a Földközi-tenger „sorsa” elég hányatott volt. Geológiai őse a Tethys-óceán volt. Az afrikai tábla közeledése, majd ütközése Ázsiával azonban teljesen elzárta a tenger keleti oldalát, és nyugat felől is jelentősen leszűkítette a mai Gibraltári-szoros térségét. Ezért a Földközi-tenger a miocén kor végén többször is kiszáradt, és több millió évet kellett várnia, mire a Gibraltári-szoros tartósan újra megnyílt, és így a tenger felvehette mai formáját.
Ahogy arra korábbi bejegyzésünkben is utaltunk, az afrikai lemez északra történő mozgása, vagyis Eurázsiához való közeledése ma is tartó folyamat, erre a szeizmikus aktivitásra utalnak a térségben található aktív tűzhányók, így a Vezúv, az Etna vagy a Stromboli is.