A klasszicizmusról szóló videónkat nézvén nem mehetünk el szó nélkül az egyik legismertebb hazai klasszicista építmény, a Széchenyi-lánchíd mellett, hisz sok téves mendemonda övezi.
Bár a köznyelvben csupán a lánchídként emlegetjük, hivatalos neve Széchenyi-lánchíd, természetesen az építtetőre, gróf Széchenyi Istvánra utalva, a lánchíd pedig a szerkezet maga. Előszeretettel hisszük, hogy a legnagyobb magyar puszta hazaszeretetből vágott bele a hatalmas vállalkozásba, pedig kőkemény üzleti érdekek hajtották, lévén elég sok hídpénzt kellett annak idején fizetni az átkelőknek. A révészek céhe komoly ellenvetésének is hangot adott a híd tervezésekor, hiszen az ő bevételeiket rontotta az épülő átkelő.
Azt már mindenki tudja, hogy a lánchíd oroszlánjainak igenis van nyelvük, és alkotójuk, Marchalkó János nem vetette magát a Dunába szégyenében, hanem nagyon is szép kort élt meg.
Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy a híd tervezője, William Tierney Clark és kivitelezője, Adam Clark, akit mi szívesen emlegetünk Clark Ádámként, semmilyen rokonságban nem álltak egymással, csupán névrokonok voltak.
A lánchíd az egykor Angliában található, de ma már nem álló Hammersnith híd pontos mása, Széchenyi ebbe szeretett bele egy angliai útján, és ugyanolyat szeretett volna a Dunára is. Ő maga egyébként soha nem sétálhatott át az elkészült hídon, mivel akkor már a döblingi elmeszanatóriumban ápolták.
A Széchenyi-lánchíd ma nem pontosan úgy néz ki, mint építésekor, számos kisebb módosítást ért meg, de például a második világháborúban teljesen le is bombázták a visszavonuló német csapatok. Eredetileg fakockákból álló burkolat fedte az úttestet, éppen ezért a dohányzás a kezdetektől tiltott volt a hídon. A pillérei közötti szélessége is kisebb volt, ahhoz, hogy a fejlődő város közlekedésének megfelelve két autóbusz elférjen egymás mellett, a pillérek nyílásait alul kiszélesítették, amit egy optikai trükknek köszönhetően nem vesz észre a felületes szemlélő.
