Számunkra természetes a tízes számrendszer és az arab számok használata, de ennek elterjedéséig hosszú volt az út.
A számok használata nagyon régre, a történelem előtti időkre nyúlik vissza, használatukat természetesen a szükség szülte. Már a kőkorszaki kultúrákban használtak pálcikákat a lovak, szolgák, személyes tárgyak számba vételének egyszerűsítésére. A pálcikákról az első írott emlékek a sumérekhez köthetők, ők agyagtáblákba karcolták a jeleket, amiket gyakran ki is égettek a tartósság okán. A sumérek egyébként a 10-es, 12-es és a 60-as számrendszer különös keverékét alkalmazták, többek között asztronómiai számításaiknál. Ezt a rendszert vették át az ősi mediterrán nemzetek, vagyis az akkádok, görögök, egyiptomiak és rómaiak, nyomokban még találkozhatunk ezzel manapság is, például az órák számlapján és a szögmérésben.
A kínaiak már a maradékot is használták számításaikban, a pálcikák egyedi kombinációkban való elrendezését segítette esetükben a moduláris aritmetika kezdeti alkalmazása, ami a mai digitális jelfeldolgozás alapja is.
A maják 20-as vagy 18-as számrendszert használtak, ismerték a helyiérték és a nulla fogalmát is.
Az inkák kiterjedt gazdaságirányítási rendszert működtettek, amit kipunak neveztek, alapját náluk nem pálcikák, hanem színes fonalakra kötött csomók jelentették.
A helyiértékes rendszert minden bizonnyal a kínaiak terjesztették el az abakusz bevezetésével. Ez az eszköz annyira bevált, hogy nem is olyan régen még például oroszországi nagyáruházakban találkozhattunk vele.
